Vagy a megélhetésemet választom, vagy a szívemet.
EZ lesz eddigi életem legfontosabb döntése, de vállalom.
Vajon egy embernek saját fizikai képességei korlátozhatják a szellemi képességeit?
Most Így érzek.
Már a szokásos dolog a téma: sokat sérülök ráadásul tesis vagyok.
Ez a gond.
És ez a két dolog nálam nem fér össze.
"Elmennem élet, maradnom halál..."-Shakespeare Rómeója fogalmazott így .
Ez a helyzet,bár nagyon imádom az osztályom és fáj otthagynom azt a sulit.
Ez azzal jár, hogy új osztály, pótlás ,tanárok bizalma....
És nem utolsó sorban,az, hogy valamiféleképpen árulásnak érzem, hogy ott KELL hagynom a sulit.ÉS mivel tesis vagyok, kötelező edzenem, tehát mindennap, ami azt jelenti, hogy többet sérülhetek.Egy régebbi versem szól arról az utolsó sorsdöntő sérülésről, amit elszenvedtem(Ha majd elmegyek-elégia)és amiatt a szüleim nem nézik jó szemmel, hogy már lassan lebénulok(szigorú megállapítás, de így igaz)
Még szerencse, hogy jól tanulok.
A szellemi képességem harcol a fizikaival.
És a szellemi fog győzni.
És most az Irodalmohoz fogok fordulni segítségért.
Órán Szent Ágostonról tanultunk, aki amíg meg nem tért a testi örömöket hajszolta, mikor az egyetemre felvételt nyert Retorikára(szónoklattan) akkor Szent Ambrus taníztásait hallgatva, kezdte megérteni a kereszténység lényegét( a középkorban még az a felfogás volt, hogy csak a túlvilágon vár örök üdvözülés, a fóldi lét csak purgatórium)
És egyre többet járt ez a fejében.A kertben üldökélt, mikor a szomszédban meghallott egy kislányt énekelni"Vedd,Olvasd".
Ekkor Szent Ágoston megértette, az Urat kell szolgálnia.
De nekem nem volt ilyen részem csodában! Szent ágostonnak ott volt a legjobb barátja, aki meghallgatta, és pártatlanul tanácsot adott neki. Meghallgattam mindenkit.Akárki, akit megkérdeztem, egyetértett azzal, hogy ez így nem mehet tovább.
Mintha az elmém és a testem kétfelé szakadna.
De ezt a döntést meg kell hoznom.
