-"Máriám!"
(No nem a szomszéd marikanéni, hanem az a bizonyos nagyasszonyi szűz)-álltam (ültem) megrökönyödve a képernyőm előtt, amikor mindazt a régi, immár poros bejegyzéseket olvasgatva a régi önmagamra leltem. 21 éves korában az ember lánya azt az édes 15 éves kamaszt már egy ládikába zárja, valahová a tudatalattija mélyére.
Ez a kis kamasz hagyott maga után egy blognyira való elgondolkodtató, magvas irományt, amit végigolvasva visszataláltam az életem egyik állomására, ahol még ártatlanul álltam az alkohol, a karácsony és mint olyan, az élet varázslatos bűvháromszögében. Ez a láda a mai napon kinyílt, és mosolyogva nosztalgiázok önmagamon.
Azóta már jóval súlyosabb választások elé állított a sors, amire akkor még gondolni sem mertem. A konfliktusok, gyarló emberek és a kemény, rideg bürokrácia világába már nem az az édes kis középiskolás kiscsaj illik.
Immár úgy érzem felnőttem, amely olyan dolgokkal jár,hogy az ember elveszíti az eszét. Node egyelőre foglalkozzunk a régi gondolatokkal.
Első sorban öröm visszanézni ezt az online naplót, egyáltalán örülök,hogy megtaláltam ezt a régi URL-t, hozzá is löktem a mostani tumblr-feedemet mert ugye, haladni kell a korral..:D
Csak hogy mindenkit megnyugtassak, a kezdeti nehézségek után a gimnázium lett életem fénypontja (eddig). Blogbejegyzéseim számán is látszik,hogy tetőtől-talpig belecsöppentem a Szabolcsi szociális élet kosarába, idpm sem volt filozofálni az én kis blogom felett.
ÁPDÉTEK AZ ÉLETEMBEN
-Orvos leszek
-Mindenkinél drágább férfiú a párom immár három éve
-Tökletesen elégedett vagyok a világról összegyűjtött minden tudásommal, amit a mai napig is bővítek, és nem szándékozom abbahagyni
-És az első betonbiztos tanácsom amit az életről saját bőrömön megtapasztaltam, nem más,hogy az ÁLMAIDÉRT KÜZDENI AKÁRMENNYI IDEIG IS TART TELJESEN MEGÉRI. Még akkor is ha közben emberek, helyek közösségek, csoportok morzsolódnak le a mai felgyorsult és facebook-központú társadalmunkban. Ez van emberek, csak az érdekes emberek maradnak fent a szociális hálón!
Rengeteg tapasztalatom van még, amit remélem össze tudok rendesen szedni a fejecskémben és meg tudok veletek (inkább jövőbeli önmagammal) osztani, és ismét fennmaradjon egy darabka a világhálón a mostani énemből.
Vidzs out
Címkék
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: buktatók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: buktatók. Összes bejegyzés megjelenítése
Ámornak miért...?
A fiatalság, és talán a szerelmes emberek legnagyobb poblémája. Amikor nem szeret az, akinek igazán szeretnie kellene minket!!Már lassacskán felcseperedve elfogadjuk, hogy az élet igazságtalan, de hogy ennyire??! És miért?
Egyik péntek esti beszélgetésem során felmerült a kérdés: Ámornak miért csak egy nyila van?
Általában, természetesen, az aki jelenleg stabil párkapcsolatban él, juppí gratulálunk.:)
Most térjünk vissza a szinglikre.Szóval a környezetemben élő hímneműek hivatalos tanácsadója címen gyakran találkozok ezzel az egy problémával, amihez próbálok egyfajta "megoldókulcsot" létrehozni.
Jó vele lenni? Beszélgetni? Elalvás előtt rá gondolsz? Egyedül van?
-Ha ezekre a kérdésekre IGENnel válaszoltál, akkor HARCOLJ ÉRTE! Hidd el, semmi sem rosszabb, ha meg sem próbálod!!! Ki tudja? Talán ez lesz életed legjobb döntése!!
Ha pedig mást szeret....sőt már van valakije... engedd el. Te sem szeretnéd, ha elcsakliznák őt előled, ugye? Őszintén, mindenki kezeket a szívre! Kisujjeskü? Ugye.
Mindenkinek azt tudom mondani: fel a fejjel. Lehet,hogy még csak most fogod megtalálni a shift+ő-t!!:)
Így mindjárt jobb, igaz?
Egyik péntek esti beszélgetésem során felmerült a kérdés: Ámornak miért csak egy nyila van?

Most térjünk vissza a szinglikre.Szóval a környezetemben élő hímneműek hivatalos tanácsadója címen gyakran találkozok ezzel az egy problémával, amihez próbálok egyfajta "megoldókulcsot" létrehozni.
Jó vele lenni? Beszélgetni? Elalvás előtt rá gondolsz? Egyedül van?
-Ha ezekre a kérdésekre IGENnel válaszoltál, akkor HARCOLJ ÉRTE! Hidd el, semmi sem rosszabb, ha meg sem próbálod!!! Ki tudja? Talán ez lesz életed legjobb döntése!!
Ha pedig mást szeret....sőt már van valakije... engedd el. Te sem szeretnéd, ha elcsakliznák őt előled, ugye? Őszintén, mindenki kezeket a szívre! Kisujjeskü? Ugye.
Mindenkinek azt tudom mondani: fel a fejjel. Lehet,hogy még csak most fogod megtalálni a shift+ő-t!!:)
Így mindjárt jobb, igaz?
Christmas
Na jó, az hogy November közepe van és MÁRIS karácsony??!
Ennyit a multinacionális vállalatokról.
Ennyit a multinacionális vállalatokról.
All, that you can say...
Kész, ennyi befejeztem.
Az emberek hihetetlenül képesek arra, hogy csupán egy iformációmorzsából jellemezne, leírnak, majd elítélnek egy embert.Ráadásul ha ezt az az ember teszi, aki számunkra a legértékesebb a legszimpatikusabb. Akkor fáj a legjobban.
Ezzel tegnap kellett hogy szembesüljek. Ez miért jó?
Nem lenne egyszerűbb megismerni az embert,és még ha ítélkezünk is utána ítélkezni??!
Az emberiség alul van tájékoztatva.
Vidzs out.

I feel the difference
Már a természet is érzi, hogy itt az ősz. Lol.
Más illata van a szélnek, a hajnalok hűvösebbek,hidegebbek a nappalok, és kezdődik a visszaszámlálás, mert már nincs egy hét a következő tanévig. Lássuk csak mivel állunk szemben:
-10 hónap múlva lesz úra nyár.
-2 hónap telt el az évzáró óta.
-mindenki magasabb osztályba jár.
-Kezdődnek a házi feladatok, a megoldhatatlan matekpéldák, a fogadóórák, a szülői értekezletek, az osztálykirándulások,és persze...az osztályzatok. Brrrr....kirázott a hideg.

Lépés

Van, hogy egy döntést muszály meghozni.Bármennyire fáj ez bárkinek is. De van, amikor a döntés meghozatala után döbbenünk rá: mi lesz, ha rosszul döntöttünk? Ha rácáfolnak arra, amit mi sziklaszilárdnak hittünk? Akkor mi lesz?
Érdekes, mert ha valaki a könnyebb utat válsztja, nem biztos, hogy ahhoz a célhoz jut, amelyhez szeretett volna.Bár ez az út sokkal kellemesebb, de annyival több munkával is jár.
De ha a nehezebbet választjuk? Sok gyötrődés árán,és megannyi áldozattal biztos, hogy elérhetjük céljainkat.De megéri-e ez a keményebb út? Vagy megéri a könyebbet választani?
És ha esetleg megbánnánk........nincs visszaút.Nem lehet megbánni, le kell nyelni mindazt, amely döntésünk következményeként ért minket.
Vajon melyik éri meg jobban?
A nehéz kezdettel, de kevesebb munkával végigcsnált út,
Vagy az az út, amelyen ha végigmegyünk, öröm visszatekinteni, bár a cél bizonytalan?
Karácsonyi buktatók
Mint tudjuk,a karácsony a szeretet ünnepe, és miegyébmás, de vannak ennek a csodálatos ünnepnek buktatói,most ezeket sorolom fel egy rendkívül szellemes cikket idézve..
A Karácsony Legnagyobb Vesztese:
1. a ponty
2.a fogyókúra
3.A fenyőfa(Ezzel utalva Waltunk múltkori bejegyzésére)
3 Tévhit a mikulásról:
1.(SPOILER-VESZÉLY,minden 6 éven aluli gyermeket kiküldeni) Létezik.
2.Megbüntet, ha rosszul viselkedsz/Megjutalmaz, ha jó voltál.
3.Nem olvad el a zsebedben.
A karácsonygyűlölők 3 ikonikus példaképe:
1.Ebenezer Scrooge(harácsoló vénember Dickens Karácsonyi énekéből).
2.A grincs
3.Rosszcsont Jack(Karácsonyi lidércnyomás)
3 meglepő tény a karácsonyról:
1.1647-ben az Angol parlament betiltotta a karácsony ünneplését;ha valakit rajtakaptak börtönbe zárták.(rideg, de igaz)
2.1914-ben az első világháborúban több helyen is előmásztak a lövészárkokból a szemben álló felek,és pár napig közösen ünnepelték a szeretet ünnepét.
3.A karácsonygyűlölők már szervezetbe is tömörültek! Az antichristmas.org-on csatlakozhatsz hozzájuk.
3 dal, amelyet utálunk ,mert rongyosra játsszák mindenhol:
1.Wham! - Last christmas
2.Jingle bell rock
3. White christmas
A 3 leggyakoribb baleset karácsonykor
1.Tűlevelektől megkínzott kezek a karácsonyfa-hazacipelése után
2.Szaloncukor-zsákmányolás közben elkövetett faledőlés
3.Zakó a csúcsdísz elhelyezése során.
A 3 legcikibb ajándék 2009-ben
1.Zokni(és ezt az előkelő helyet elfoglaló ajándék örökre itt is marad.(hacsak fel nem találnak egy új ruhadarabot,amely egy zokni és egy nyakkendő kombinációja)
2.Kicsomagolás nélküli továbbadott ajándék,melyben egy névreszóló levél is meglepetést okoz.
3.Bikahere pénztárca.(amely lehetne retró is,ha valaha divatban lett volna)
3 étel, amelyre garantáltan nem fogsz tdni ránézni karácsony után:
1.Halászlé
2.Bejgli
3.Töltött káposzta
A 3 legszörnyűbb karácsonyi program
1.Félig ismeretlen rokonokkal kínos beszélgetésbe merülni az ünnepi asztalnál két fogás között.
2.Porba alázni magad egy karácsonyi bulin,ahol mindenki más szolídan szürcsölgeti alkoholos italát
3.Plázákban lökdösődni a többi "Last minute"vásárlókkal együtt.
3 kérdés, melyet évente neked szegeznek karácsonykor
1.Van már barátod/párod/mikor jön a kisbaba?
2.Ugye tudod, hogy a karácsonyfárt nem a jézuska hozza?
3.Még mindíg nem sikerült leszoknod?
A 3 legszörnyűbb karácsonyi munka:
1.A karácsonyfa hazacipelése
2.Karácsonyfa-faragás
3.Mosogatás karácsonyi vacsora után(személyes tapasztalat tavalyról)
És végezetül 3 Karácsonyi tudásmorzsa
1.az idei tutiatombiztos kifogás, amellyel megúszható a rokonlátogatás"H1N1 fertőzött vagyok."
2.A legégetőbb hiánycikk karácsonykor: a HÓ!!!(66 felkiáltójel, reméljük idén nem lesz az)Fehér karácsonyok az utóbbi 25(HUSZONÖT!) évben: 1996,1998,2001,2002.
3Karácsonykor világszerte több, mint 25-30 millió SMS kel útra.
Remélem ez a kis cikk segített feluismerni mindenkinek az ünnep szépségét, vagy legalább csak annyit értem el vele, hogy mindannyian a térdükre csaptak:"Ez így van"
Békés Áldott Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)