Alone in the....the....something

Aki látta valahol az elveszett lelkemet, és vele együtt az érzéseimet,az szóljon.
Nem találom sehol sem őket, és szerintem együtt mentek el, mert nem találom egyiket sem.
Mostanában annyira nem érzek semmit, hogy csak na. Most nem anatómiailag, de a mellkasomban mintha egy sivatag, egy nagyon hideg és jeges sivatag lenne.És abban a sivatagban nagyon sok futóhomok lenne, amibe nagyon könnyen beleragadhatunk, bármerre lépünk.
Igen, így érzem már magam nem egy napja, nem egy hete, lehet hogy(bizony ám!) több hónapja.
Semminek nem tudok örülni.Egy fikarcnyi boldogság sincs bennem. A hétköznapokon persze van rajtam egy ügyes álarc, amit mások magabiztosságnak, vagy boldogságnak neveznek.Ettől az álarctól persze semmi sem látszik az igazi...hát....."érzéseimből"?De ez így van. Semmi nem sikerül,sőt némely emberek hihetetlen helyzetekbe hoznak engem. Csak egy-két olyan ember él ezen a földön(naprendszerben,csillagrendszerben,univerzumban) aki úgy igazán meg tudna érteni.
Mindenki üvöltözik körülöttem-velem.Fingggom sincs,hogy miért.
Igazság szerint szenvedek, mint a kutya.

All, that you can say...

Kész, ennyi befejeztem.
Az emberek hihetetlenül képesek arra, hogy csupán egy iformációmorzsából jellemezne, leírnak, majd elítélnek egy embert.Ráadásul ha ezt az az ember teszi, aki számunkra a legértékesebb a legszimpatikusabb. Akkor fáj a legjobban.
Ezzel tegnap kellett hogy szembesüljek. Ez miért jó?
Nem lenne egyszerűbb megismerni az embert,és még ha ítélkezünk is utána ítélkezni??!
Az emberiség alul van tájékoztatva.
Vidzs out.

Hihetetlen...

Hogy valaki meg tudjon változni ilyen hamar,,, Vagy én nem érzékeltem? Hova lett az a kedves srác, akiért odavoltam,mert ő volt az egyetlen normális 1km-es körön belül??? Felfalták őt a kolisbulik, a plázalibák, és a féktelen piálás. És ezt nem is vettem észre csak akkor, amikor megkért hogy "segítsek" fogalmazást írni neki. Ami annyit tesz, hogy írok neki fogalmazást. Ledöbbentem, de befejeztem szegény párának a dolgozatot, mert nem volt más választásom. Fáj, hogy elvesztettem, azt a viszonylag érzékeny srácot, akivel lehetett dumálni, volt benne akaraterő, és nem elemezte ki minden szembejövő lány fenekét, és nem tippelgetett arra, hogy kinek hanyas a melltartómérete. Nem is tudom. egész megdöbbentem, mert azt hittem, ismerem. Mostmár a becenevén szólítom én is. mert nekem egy másik ember lett. Mindvégig a rendes nevén hívtam de már nem. Rest in peace, Attila..........................