A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Humans. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Humans. Összes bejegyzés megjelenítése

Hét zenei műfaj...amelyről nekem sem volt fogalmam,hogy léteznek

Danger Music


A Danger Music művelőinek eléggé dadaista felfogása minimálisan, de csak egy csipetnyit hajaz elmebetegségre.Nos, mivel leszögezték, hogy a művaj lényege az,hogy a zene dolgok rombolásából adódik, és fegyverként használható egészen....különleges. De legalább már a legelején leszögezték,hogy nem normálisak.

A legtöbb Danger alkotás csak kottán létezik. És ezért hálásak vagyunk a felvételt elnézve. Az irányzat Urban legendje, hogy aki a megkomponált művet ööö használati tárgyra vitte (?!) annak ki kell kaparnia a saját szemét öt év múlva. June Paik "Danger music for Dick Higgins" című műve a saját elmondása szerint olyan, mint ha a hallgató felmászna egy élő bálna vaginájába. Nincs is annál jobb mint ezt hallgatni egy megfáradt nap után, nem igaz?
A fent linkelt Hanatarash Japán együttes egyik száma például, amikor egy buldózerrel áthajtanak egy batonfalon egy koncertteremben.
Most hallom, ahogy mindenki feláll a székéből, és elkezd Danger-musicot gyártani.
Csak buzdítani tudlak titeket.

Baby Metal


Következő állomásunkhoz ki sem kell tennünk a lábunk a fenséges Japán birodalomból. Nem tudom mi történt velük, őszintén. De ha már itt járunk, meg kell említenünk a "Kawaii metal" fogalmát, amelynek rendkívül sok kedvelője akadt a világon mindenhol. A fent említett Babymetal nevű zenekar tekinthető műfajteremtőnek, ám erről a témáról szerencsére nem sokat tudok.
Akinek még nem tiszta, hogy mit takar pontosan a Kawaii metal, annak leírom. Végy egy Japán cuki nagyszemű kislányt, és a Slipknotot. Vedd rá mind a kettőjüket, hogy egy koncertteremben énekeljenek, a két sarokban és tádá. KAWAII! *-*
Mi sem igazolja jobban a műfaj népszerűségét, mint a 30 milliós (Magyarország lakosságának háromszorosa).

Chap-Hop


Amikor ezt a számot életemben először meghallottam, úgy gondoltam,hogy nincs értelme tovább élnem, én mindent láttam. Az angol gyémántszókincs és rap. Mint ha az Angol Dandy urak megunták volna a lovaspólót, és arra gondoltak,hogy kipróbálják ezt a reppet ha a fiatalok ennyire szeretik már.
Jut eszembe, mint ha Stewie-t a Family Guyból beültették volna Biggy Z stúdiójába.

Drone


Hát. Én ennek nem nyitottam volna meg külön műfajt.
MInimalista, és pontosan úgy hangzik, ahogyan a neve. Drone dalokat (._.) hallgatni olyan, mint ha órákon eresztül bámulnál egy akváriumot.Tényleg olyan! Kapcsold ki az agyad, termelj dopamint, és érezd, ahogy belédköltözik a nyugalom. Na jó a Drone-nak vannak még vállfajai, ilyen a Drone metal, noise drone, és drone techno. Ha az alváshoz segítség kell, teljes vállszélességgel ajánlom.

Japanoise


MINDENKI HALKÍTSA LE A BERENDEZÉSÉT, VAGY VEGYE LE A FÜLHALLGATÓJÁT!


A Japanoise ismét beszédes, témamaegjelölő cím. Igazán. Japán. Zaj. Semmi más, komolyan borzalmas.Ha valamelyik felmenőd kritizálja a zenét, amit hallgaszt,hogy"mi ez a zaj", akkor nyugodtan mutasd meg nekik ezt.

Splittercore


"Normális" zene, amit felgyorsítottak. A Speedcore-hoz hasolnó, ám annyi a "különbség", hogy a splittercore 600 ütemet játszik (ÜTEMET) egy perc alatt, míg a kistesója csak (CSAK) 120 és 150 ütem között mozog.

Nem értem én sem a cikket, pápá

Iwan Rheon recognition poszt

Alapadatok, amik senkit nem érdekelnek, ezért úgy döntöttem nem írom le ezeket.
 Ez a srác mindannyiunk számára Ramsay Boltonként (Havas Ramsay) lett ismert, ám azért vetemedtem eme cikk megítására, ugyanis a GoT-on kívüli teljesítményét nézve, szomorú,hogy Ramsayként vált ismertté, a köztudat és közélet által így lesz kategorizálva is, és így lesz megbélyegezve, sőt már meg van mindez,  és úgy is fog fentmaradni, mint ahogy láttuk Dan Radcliffe küzdelmeit a Harry Potter-címke alól való kitörés érdekében.

Nézzük csak!
Iwan Rheon a Wales-i Cardiffben született.
De kik is azok a Wales-iek?
Wales egyike az Egyesült Királyságot alkotó négy tagországnak.
Külön nyelvvel rendelkeznek, amely a kelta nyelvcsaládba tartozik, és nem összekeverendő az angol walesi nyelvvel, bármit is jelentsen ez a wikipédia szerint. Wales híres a hárfásairól és férfikórusairól. Mazie Mackenzie a kockás pulcsis sziámi is onnan jött. Egyébiránt meg sárkányok.


De elég a társadalmi és kultúrmorzsákból, én sem ezért jöttem!

Nos Mr.Iwan munkásságára rátérve, haladjunk időrendben, bár csak a szerintem fontos állomásokat fogom megemlíteni, minden másra ott az internet.

Első állomásunk:

MISFITS


A Misfits személyes kedvenc sorozatról majd nyitok egy külön cikket, hogy miért is tökéletes az a sorozat, egyelőre vegyük gorcső alá Simon Bellamy szerepét.
Mint ahogyan azt már kitalálhattátok kedves Iwan formálta meg a szerepet, de még hogy!
Simon egy visszahúzódó srác, akit azért ítéltek közmunkára, mert egy estén fel akarta gyújtani egy iskolai bullyának(bully=zaklató) a lakását. A kaput az tette be szegény Simonnál,hogy azon az estén egy másik Simont akart meghívni a srác, de az SMS-t neki küldte el, meg a buliból is őt küldték el. Magyarán szegény srác szociálisan láthatatlan. Nos ha bárki szeretné megnézni a Misfitset, spoilereket nem írok le, csak annyit,hogy ennek a láthatatlanságnak később még szerepe lesz. A történettől független viszont a karakterfeljődés, amin Simon átmegy. Egy félénk visszahúzódó imádnivaló világi cukorgombóc srácból, aki akárhányszor megjelenik a képernyőn, mindkét nem
tagjaiból  csak egy együttérző "aaaw"-ot vált ki, nos ebből fejlődik ki egy magabiztos végtelenül romantikus srác, aki a barátnője (igen, lesz neki) mellett áll, végletekig szereti, és bármit megtenne érte. Személy szerint a harmadik évad végére már-már férfiideállá nőtte ki magát a szememben a karakter.Vagány, sportos magabiztos mindennapi hős, akihez a lányok általában már benőtt fejjel férjhezmennek. Simon megformálásához nem kevés tehetség, na jó meg arcfelépítés is kellett, amivel kedves Iwanünk rendelkezett. A forgatókönyvírók úgy emlékeztek vissza a castingra, hogy amikor Iwan belépett, már meg is volt a Simonjuk. És igen, a karakterfejlődést a frizura változása is indikálja.

DINARD

Mr. Rheon annyira tehetséges, hogy még a számos filmes és sorozatbéli vendégszereplése mellett még zenész is bizonyám! Eza hihetetlenül tehetséges Handsome Shark egy darab akusztikus gitárral a kezében még Walesi nyelven is énekel (amelynek szövegét először hallva, a kifinomult Angolos fülem nem akart hinni a szemének).
Stílusilag egy kávéházi akkusztikus sessionnek mondanám, de akardan olyan számai is, amiben más elemek szintén megjelennek, ilyenek a country betét a "Diaries"c. számában, vagy az enyhe dobgép a "Top of the road"-ban. Első fellépései akkusztikus ún. sessionok voltak, egy akkusztikus gitárral a nyakában bevette az angol rádiók stúdióit, mégpedig a Changing times c. EP-jének dalaival. Legfrisebb EP-je viszont a Bang!Bang!, azon négy szám található....a többire rá lehet keresni.
A húzó szám az EP-n a Bang!Bang! mely egy bárban való találkozásról szől, ahol a srác meglátja a lányt, első látásra love, vagyis inkább vonzalom, leírja,hogy a srác gyengeségéból adódóan nem tud ellenálni a lánynak, mégis ugyanezen gyengeség okozta,hogy a szám végén hagyja a helységből távozni csodálata tárgyát.
Eddigi legnagyobb dobása és alkotása a nagylemeznek is nevezhető Dinard, amely a nevét Iwan Dél-Franciaországból származó barátnőjének a szülővárosáról kapta. Az albumon hasonló szerelmi témákkal találkozhatunk, az élet mélységéről való fejtegetések, és metaforák bőséggel vannak jelen a dalszövegekben. Nagyon deep az egész, de ha valaki még nem is a szöveg miatt hallgatja, akkor is elismerendő az a dallam amit hatalmas tehetséggel komponáltak meg.
Arról nem is beszélve, hogy  a "Rhodd"c. szám Walesi nyelven énekeltetett.

TRÓNOK HARCA

Tuudomtudom, a cikket ezzel kezdtem. Ám itt mégis valami másról lenne szó.
Mr.Rheon színészi tehetsége igazán itt csillan meg ebben a sorozatban, ugyanis aki megszokta már Simon Bellamy imádnivalóan bociszemű karakterét, ugyanazon emberek ha leülnek a Tv elé, és bekapcsolják a Game of Thrones-t, na meglepődnek haj de nagyon. Havas Ramsay egy kegyetlen kis zavaró férfi szaporító szerv, akit még a magboldogult Joffrey-királynál is jobban utáltunk.
Kitérnék tehát a két karakter közötti kontrasztra, és arra, ahogy cikkünk főszereplője megcsillantotta nem kis tehetségét azzal, ahogy megutáltatta velünk azt a kis fattyút a sorozatban, a másikban meg megszerette velünk a szociálisan láthatatlan elveszett báránykát.

Nos, ez volt tehát az Iwan Rheon elismerő cikk ^^

Felnőtt én

-"Máriám!"
(No nem a szomszéd marikanéni, hanem az a bizonyos nagyasszonyi szűz)-álltam (ültem) megrökönyödve a képernyőm előtt, amikor mindazt a régi, immár poros bejegyzéseket olvasgatva a régi önmagamra leltem. 21 éves korában az ember lánya azt az édes 15 éves kamaszt már egy ládikába zárja, valahová a tudatalattija mélyére.

    Ez a kis kamasz hagyott maga után egy blognyira való elgondolkodtató, magvas irományt, amit végigolvasva visszataláltam az életem egyik állomására, ahol még ártatlanul álltam az alkohol, a karácsony és mint olyan, az élet varázslatos bűvháromszögében. Ez a láda a mai napon kinyílt, és mosolyogva nosztalgiázok önmagamon.
    Azóta már jóval súlyosabb választások elé állított a sors, amire akkor még gondolni sem mertem. A konfliktusok, gyarló emberek és a kemény, rideg bürokrácia világába már nem az az édes kis középiskolás kiscsaj illik.
   Immár úgy érzem felnőttem, amely olyan dolgokkal jár,hogy az ember elveszíti az eszét. Node egyelőre foglalkozzunk a régi gondolatokkal.
   Első sorban öröm visszanézni ezt az online naplót, egyáltalán örülök,hogy megtaláltam ezt a régi URL-t, hozzá is löktem a mostani tumblr-feedemet mert ugye, haladni kell a korral..:D

Csak hogy mindenkit megnyugtassak, a kezdeti nehézségek után a gimnázium lett életem fénypontja (eddig). Blogbejegyzéseim számán is látszik,hogy tetőtől-talpig belecsöppentem a Szabolcsi szociális élet kosarába, idpm sem volt filozofálni az én kis blogom felett.
ÁPDÉTEK AZ ÉLETEMBEN
 -Orvos leszek
 -Mindenkinél drágább férfiú a párom immár három éve
 -Tökletesen elégedett vagyok a világról összegyűjtött minden tudásommal, amit a mai napig is bővítek, és nem szándékozom abbahagyni
 -És az első betonbiztos tanácsom amit az életről saját bőrömön megtapasztaltam, nem más,hogy az ÁLMAIDÉRT KÜZDENI AKÁRMENNYI IDEIG IS TART TELJESEN MEGÉRI. Még akkor is ha közben emberek, helyek közösségek, csoportok morzsolódnak le a mai felgyorsult és facebook-központú társadalmunkban. Ez van emberek, csak az érdekes emberek maradnak fent a szociális hálón!

Rengeteg tapasztalatom van még, amit remélem össze tudok rendesen szedni a fejecskémben és meg tudok veletek (inkább jövőbeli önmagammal) osztani, és ismét fennmaradjon egy darabka a világhálón a mostani énemből.

Vidzs out

Ámornak miért...?

A fiatalság, és talán a szerelmes emberek legnagyobb poblémája. Amikor nem szeret az, akinek igazán szeretnie kellene minket!!Már lassacskán felcseperedve elfogadjuk, hogy az élet igazságtalan, de hogy ennyire??! És miért?
Egyik péntek esti beszélgetésem során felmerült a kérdés: Ámornak miért csak egy nyila van?

Általában, természetesen, az aki jelenleg stabil párkapcsolatban él, juppí gratulálunk.:)

Most térjünk vissza a szinglikre.Szóval a környezetemben élő hímneműek hivatalos tanácsadója címen gyakran találkozok ezzel az egy problémával, amihez próbálok egyfajta "megoldókulcsot" létrehozni.

Jó vele lenni? Beszélgetni? Elalvás előtt rá gondolsz? Egyedül van?
-Ha ezekre a kérdésekre IGENnel válaszoltál, akkor HARCOLJ ÉRTE! Hidd el, semmi sem rosszabb, ha meg sem próbálod!!! Ki tudja? Talán ez lesz életed legjobb döntése!!

Ha pedig mást szeret....sőt már van valakije... engedd el. Te sem szeretnéd, ha elcsakliznák őt előled, ugye? Őszintén, mindenki kezeket a szívre! Kisujjeskü? Ugye.

Mindenkinek azt tudom mondani: fel a fejjel. Lehet,hogy még csak most fogod megtalálni a shift+ő-t!!:)

Így mindjárt jobb, igaz?

All, that you can say...

Kész, ennyi befejeztem.
Az emberek hihetetlenül képesek arra, hogy csupán egy iformációmorzsából jellemezne, leírnak, majd elítélnek egy embert.Ráadásul ha ezt az az ember teszi, aki számunkra a legértékesebb a legszimpatikusabb. Akkor fáj a legjobban.
Ezzel tegnap kellett hogy szembesüljek. Ez miért jó?
Nem lenne egyszerűbb megismerni az embert,és még ha ítélkezünk is utána ítélkezni??!
Az emberiség alul van tájékoztatva.
Vidzs out.