Ma már azt hiszem ez a város Budapest, de nem is ez a lényeg.
A világ legmenőbb városa számomra már London. Az ország pedig a nagy UK, God Save The Queen ésatöbbi.
Először is az Angol modor a legnagyobb kuriózum (igen, tudom,hogy ott a tea de az első sorban Indiában őshonos, ha valaki jobban utána akar nézni ennek, javaslom a "Bostoni teadélután" kifejezésre rákeresni, és ott is előtérbe helyezném a szállítmány származását)
Mégpedig a feltétlen udvariasság és nyugalom. Hihetetlen. A monokli, a porcelán teáskészlet, és a hidegvér bármilyen körülmények között valami olyan Angol nemzetre jellemző sajátság, amelyet nem igazán lehet elkerülni, és nem lehet nem csodálni.
Másodszor is, II.Erzsébet.Második
Erzsébet.
Az a csodálatos asszony túlélt számos amerikai elnököt, és ő az angol királynő, mégis hihetetlenül cuki és értelmes közéleti személyiség.
Harmadszor is a United Kingdom zászlaja
Union f*cking Jack. Bármilyen használati tárgyat, vagy elméleti dolgot, amire ez van nyomtatva, hálás köszönettel veszek!!
Harmadszorra ott van a Monty Python, akiknek egy generációnyi kiváló egyéniség köszönheti a humorérzékét.Ők voltak a tipikus Angol humor úttörői, és mintegy pionírként fecskendezték apránként a
köztudatba a meztelenség, a spontánság és az enyhén dadaista mozaikok kicsiny humoradagjait.
A mai napig aktívak, pedig jócskán már eljárt felettük az idő, és tavaly közvetítették élőben a Magyar mozikban az utolsó közös, Eric Idle által színpadra álmodott Python-kavalkádjukat.Ezek a Vénségek fáradhatatlanok, és személy szerint biztos vagyok benne,hogyörökké fognak élni!
A mai napig felnőtt-és gyermekkori hőseimként vannak számontartva a kis magánszentélyemben.
A Brit ételekre nem szeretnék sok szót fecsérelni, ugyanis azt gondolom, hogy konyhaügyileg a Magyar még mindig verhetetlen. Közeli forrásból tudom,hogy az Angol konyha annyiból áll napjainkban (Jamie Olivert leszámítva), hogy a készételeket megmikrózva a konzumproletárok múanyag lefóliázott edények fölé görnyedve csodálják meg más nemzetek által elkészített konyharemekek olcsó másolatait egy szolíd elismerő hangfoszlány kíséretében.
Az angliai kocsmákról a régi viszonylatban mindenkinek egy mahagóni lambériás, ízig-vérig füstös, lepukkant focimeccseket közvetítő, a pulton kistányérokban felszolgált sósmogyoró és pintben mért sörök jutnak eszünkbe. DE. A ma fiatal felnőttjei/kamaszai talán szembesültek már a ténnyel, hogy a helyzet napjainkban közel sem ennyire idilli. A vastag pajeszos, pipázós, kutyaugatáshoz hasonlító akcentussal rendelkező kopaszodó és tweeedanyagból készült (jobbesetben bojttal ellátott) golfsapkás, és pocakos angol úriemberek ma már maximum az öregek otthonában hűsölnek, mintsem egy pubban. A mai Londoni pub úgy néz ki, mint a Skins c. kultsorozatban. Vagyis, akár egy Magyar kocsma is lehetne erős túlzással.
