Alone in the....the....something


Aki látta valahol az elveszett lelkemet, és vele együtt az érzéseimet,az szóljon.
Nem találom sehol sem őket, és szerintem együtt mentek el, mert nem találom egyiket sem.
Mostanában annyira nem érzek semmit, hogy csak na. Most nem anatómiailag, de a mellkasomban mintha egy sivatag, egy nagyon hideg és jeges sivatag lenne.És abban a sivatagban nagyon sok futóhomok lenne, amibe nagyon könnyen beleragadhatunk, bármerre lépünk.
Igen, így érzem már magam nem egy napja, nem egy hete, lehet hogy(bizony ám!) több hónapja.
Semminek nem tudok örülni.Egy fikarcnyi boldogság sincs bennem. A hétköznapokon persze van rajtam egy ügyes álarc, amit mások magabiztosságnak, vagy boldogságnak neveznek.Ettől az álarctól persze semmi sem látszik az igazi...hát....."érzéseimből"?De ez így van. Semmi nem sikerül,sőt némely emberek hihetetlen helyzetekbe hoznak engem. Csak egy-két olyan ember él ezen a földön(naprendszerben,csillagrendszerben,univerzumban) aki úgy igazán meg tudna érteni.
Mindenki üvöltözik körülöttem-velem.Fingggom sincs,hogy miért.
Igazság szerint szenvedek, mint a kutya.